A Három Katona

Ez a történet nem igaz történet, csak azon alapul kis mértékben, úgyhogy a helyszín, a század ismerős lehet.

1944. december. Az Easy elfoglalta helyét a Bastogne-ban. Az ardenneki erdőben akkor -35 fokos szél cikázott a fák között. Őket azért vezényelték ide (mégha nem is volt elég élelmük, lőszerük és ruházatuk) hogy visszaszorítsák a fritzeket.
Hat hónappal az invázió után a Nyugati Front 101-es légideszant hadosztályának létszáma alaposan megcsappant. Éjszaka volt, másnapra várták a páncélos németeket a erdőhöz. A sötétben legalább szabadon mozoghattak anélkül, hogy a tisztás túloldaláról kilőnék őket a német járőrök. Hárman voltak az egyik rókalyukban. Két M1-es lövész és egy távcsöves. Buck a sniperrel pásztázta a tisztás túloldalát. Merven nézett át a fák között a sötétben. Közben beszélgettek a továbbiakról, hogy hogy is lesz majd Bastogne után. Karácsony tájékán, ha minden jól megy, hazamehetnek. Meyers, akinek M1-ese volt, nagyon várta már a háború végét.
-Ha hazamegyek, feleségül veszem Mary-t... Soha olyan szép nőt még nem láttatok! -és ezzel elővett egy fényképet.
-Azta! Ez tényleg nem semmi! -mondta Nixon. Buck csak egy pillanatra nézett oldalra, nem akart elszalasztani egy lövést sem. Meyers kért egy szál cigarettát. M1-es társa adott neki egyet. Ezidőben féltett kincs volt a cigi, nem nagyon lehetett kapni a háború idején. Meyers rágyújtott. Szívott egy mélyet, és ránézett a képre.
-Szeretem... -mondta elégedett arccal. Buck a Springfield távcsővében villanást látott. Valahonnan a fák közül. Ekkor A cigarettázó katona nyögött egyet. Buck arcán vér volt. A vér ráfröccsent a távcsöves katonára. Meyersnek átlőtték a nyakát.
-Felcser! -kiáltott Nixon- Jól van haver semmi gáz! Megúszod...-mondta a sebesültnek, aki már elsápadt. A német orvlövész 80 méterről kiszúrta a cigaretta parazsát.
-Hol van már a rohadt orvos?!
-Ne hagyjatok meghalni... -suttogta utoljára a közlegény. Meghalt. Nyakából már nem folyt a vér. Nixon hanyattdőlt. A sisakját a hóba vágta.
-Elgem van! -mondta remegő hangon. Elővette Garandját. Fogta a vizet, és leöntötte vele. Felolvasztotta a befagyott tárat.
-Mire készülsz?! -kérdezte Buck.
-Elegem van... -ismételte Nixon, aki ezzel kirohant a lyukból. Átrohant a tisztáson, karabély és sniper golyók villanásai közt. Nagynehezen átért. 10 méterre volt a németek vonalától. Egy fa tövébe bújt el.
- Itt az idő. -sóhajtott és kifordult a fa mőgűl. A fritz sniper, aki lelőtte társát, szemben ült vele a lyukában. Nixon ráfogta fegyverét. A német a szemébe nézett. Nem lőtt. Nem volt esélye az amerikaival szemben. Nixon a ravaszra tette ujját. A németnek egynesen a homlokára lőtt.
-Hát ezt elintéztem... -és ezzel elkezdett futni a saját oldalukra. Buck távcsövén figyelte a Mauserek villanásait, és lőtte az ellenséget. Megpillantotta Nixont.
-Ejha... -mondta halkan és tovább bíztatta magában a társát. -Gyerünk, gyerünk... -Nixont hasba lőtték. Buck leemelte arcáról a puska távcsövét, és merven nézte, ahogy társát szétlövi a német osztag. Látta, hogy hol kapott golyót. Négykézláb kúszott a meglőtt katona a tisztáson. Felordított. Egy gyomron való lövés mindenképp halálos, ha nem lehet menteni az ellenség tüze miatt. Buck becélozta barátját. Fejére lőtt. Megkímélte hosszú percek kínjaitól. Ekkor robbanás törte meg a viszonylagos csendet. A hatalmas fenyők sorra robbantak szét, és mindenki beugrott a rókalyukába. A német páncélos ezred egy nappal korábban jött.

Másnapra az Easy néhány megmaradt emberével szedte a dögcédülákat, és a hazaüzenő leveleket. Ekkor jött egy futár, aki a parancsnokságtól hozott üzenetet. A papíron az állt, hogy közeledik a német páncélos hadosztály. Egy nap késés 40 ember életébe kerűlt. A levél továbbá azt is írta, hogy a 101-es Easy század karácsony után is itt marad, Bastogne-ban legalább januárig.




Az amerikai 506-os ezred legkiválóbb százada 150%-os veszteséget könyvelhetett el magának a II. világháború során.

A történet teljes egészében kitalált, kis részben kötődik a valós eseményekhez. Ha bármi véleményed lenne róla, kérlek írj a gabimen@freemail.hu címre. Currahee!